Noé Állatotthon Noé Állatotthon

Az elfeledett fekete kutyák

2009.11.24

Ne gondoljuk, hogy a kutyaélet könnyű. Vannak persze szerencsés négylábúak, akiknek tényleg az. Akiknek megadatott a meleg otthon, a szerető gazdi, a mindennapi betevő. És vannak a kevésbé szerencsések, akik egy bokor aljában látják meg a napvilágot, akiket kidobnak, kikötnek, éheztetnek, megkínoznak és örök kóborlásra, menekülésre kárhoztatnak.

Közülük csak néhány kutyának adatik meg, hogy bekerülhessen egy állatotthonba, hiszen ma Magyarországon a több millió kóbor állatra mindössze egy-kétezer menhelyi férőhely jut. Ezért őket szerencsésnek tartjuk, hiszen nem csak gondoskodást és ellátást kaphatnak, hanem egyúttal esélyt is egy jobb életre, arra, hogy valaki megszeresse és örökbefogadja őket és igazi, boldog ebként élhesék le hátralevő éveiket.

Azonban minden erőfeszítésünk ellenére vannak kutyák, akiket sosem fogadnak örökbe. Őket csak úgy hívjuk: az elfeledett kutyák.
Néhányan közülük elbújnak az állatotthon egyik árnyékos sarkában és szomorúan nézik, ahogy szebb társaikat sorban hazaviszik. Mások mindent megtesznek, hogy megnyerjenek maguknak egy gazdit: kétségbeesve ugrálnak a kerítésnél, vidám vakkantással fogadják a látogatókat, puszit adnak és bármire hajlandók egy jó szórét vagy egy simogatásért. "Vigyél haza, engem vigyél!" - üzenik reménykedve minden kétlábúnak.

A sors mégsem kegyes hozzájuk. Egy futó pillantásnál többre senki sem méltatja őket. Talán azért, mert nem kölykök, nem fajtatiszták és első ránézésre semmi különleges nincs bennük. Talán csak azért, mert egyszerűen feketék.
Egyfajta rasszizmus ez: a fekete kutya senkinek sem kell. A fekete kutyákat nem látják szívesen a médiában sem; ők nem elég fotogének, nem mutatnak jól a fényképeken. Sokszor jönnek az állatotthonba forgatni, fényképezni tévések, újságírók, fotósok. Sosem választanak fekete kutyát, sőt, minden alkalommal elmondják, hogy bármilyen kutya jó, csak ne legyen fekete.

A fekete kutyák olyanok, mintha nem léteznének. Éveket töltenek az állatotthonban anélkül, hogy bárki felfigyelne rájuk. Ők a mi láthatatlan kutyáink.
Róluk csak mi tudjuk, mennyire értékesek, mekkora egyéniségek. Hogy ők is vidámak és szomorúak, játékosak és lankadtak, kedvesek és morcosak, akár a többi négylábú lakónk. Mi tudjuk csak, hogy titokban mekkora bohócok ők, hogy hogyan ugrálnak a hóban télen vagy pancsolnak a medencében nyáron, hogy mennyire tudnak örülni, amikor a rohanó időből közösen ellopunk egy-egy órát, hogy labdázhassunk egy nagyot vagy sétára induljunk velük a mezőn.

De hiába minden igyekezetünk, jól tudjuk, hogy sosem pótolhatjuk az Igazi Gazdit. Az Igazit, a Nagy Ő-t, akire minden kutyának szüksége lenne és akit minden kutya megérdemelne - az elfeledett kutyák is. És akit talán sosem találnak majd meg. Egyszerűen csak azért, mert feketének születtek.

Noé Állatotthon Alapítvány
Szerző: Bélafalvy Krisztina