Noé Állatotthon Noé Állatotthon

Manka története

2011.03.22

Az emberek, csak a csillogó dolgokat veszik észre, pedig a drágakő, kezdetben csak egy piszkos kavics, ezért nem is gazdagszanak meg...

Volt szerencsém ismerni, egy előnyösnek nem mondható külsejű ebet, Mankát, volt párom kutyája. Fekete tucat külső, kacska fül, közepesnél kicsit nagyobb méret, gazdái szeretete által eltorzult, lomha, duci külső, olyan, akihez általában még le sem hajolnak, hogy az öreg buksiját megsimizzék. Gazdái nyári szezonban sokat dolgoztak, ezért a kutya unaloműzésként átszokott a pár utcával odébb nyaranta lent lakó szomszédokhoz, este persze mindig hazament. Nem tudták, hogy Manka nem otthon lesi őket mikor érnek haza, mígnem, egy levél volt a nyakába akasztva, ebből derült ki számukra, egy darabig a kutyán keresztül leveleztek, egyik fél sem bánta a dolgot. Egyszer egy vadidegen nő állított be, bonbonnal és borral a kezében, barátom szüleihez, így szerette volna megköszönni, hogy Manka megmentette őket. Este lefeküdtek aludni, már jó mélyen aludtak, mikor arra lettek figyelmesek, hogy Manka iszonyatosan vonyít, aki ilyenkor már rég otthon szokott leni, kiderült, hogy az előtérben lévő konyha lángokban ált, még pont időben el tudták oltani a tűzet, ezért megúszták egy festéssel. Az esetet követően, Manka rendszeresen kapott levelet, születésnapján, karácsonykor, stb. amit Marika néni mindig felolvasott az ebnek.

Mindezt csak azért írtam le, mert ő is tipikusan az a kutya volt, akit senki nem vesz észre, de arra pont jó volt, hogy megmentse fogadott gazdáit, nem kell ahhoz pedigrés ebnek lenni, hogy a lelke nagy legyen egy kutyának.